Célzott támadás

Nos, ezt a posztunkat… csakis erős idegzetűeknek ajánljuk! 🙂
A hétköznapok rohanásában nehezebb megvalósítani, de micsoda ünnep, amikor kényelmesen, kóstolgatva, beszélgetve, iszogatva végigehetünk egy ízekben igazán harmonikus menüt, az étvágyfokozó előételtől egészen a forró feketét kísérő desszertig! Nem kis feladatra vállalkoztunk, komplett ételsort, négy kipróbált fogás receptjét hoztuk – természetesen, külön-külön is teljes értékűek!

Összehangolt, célzott, gazdagon ízesített támadások – sós, édes, savanyú, könnyű és szaftos, ropogós és lágy mesteri egyensúlya jellemzi a fogások mindegyikét. Barna Hubertus tálaink gyönyörűen kiemelik az ételek rusztikus hangulatát, ragyogó színeit – kóstoljon, főzzön, válasszon az ételekhez tálakat velünk!

  1. Előétel – Rockfortos-körtés mini quiche pekándióval
    Hozzávalók (1 darabhoz, cca 20cm átm., a teljes menü elkészítése esetén 2 személyre. 4 személyhez készítsünk kettőt, felezve, díszítve tálaljuk!):
    5 dkg hideg vaj
    10 dkg liszt
    1 tk. citromlé
    1 kk. tengeri só
    2 ek. hideg víz
    A töltelékhez:
    1 tojás sárgája
    Kb. 5 dkg DanaBlu kéksajt
    1 csipet szerecsendió
    2 ek. tejszín
    1/2 kemény körte
    pár szem pekándió

    Elkészítés:
    A tészta hozzávalóit alaposan összegyúrva egy kemény, omlós vajas tésztát kapunk – ha túl lágynak érezzük, nyugodtan tegyünk hozzá még egy kevés lisztet. Fóliába csomagolva minimum egy órán át hűtsük nyújtás előtt. A mini quiche vagy torta formát kivajazzuk, lisztezzük, a kinyújtott, formára vágott tésztát beleegyengetjük. Egy hőálló kerámia bögrét a közepére téve 180 fokon 10 percig elősütjük. A töltelékhez a tojást, tejszínt, kéksajtot, szerecsendiót, pár szem apróra tört pekándiót villával összedolgozzuk, majd a vékony körteszeleteket ráhelyezzük. Kevés, olajjal kevert maradék tojássárgával finoman megkenjük a quiche széleit, majd addig sütjük, hogy a tültelék is teljesen megszilárduljon, a körték széle színt kapjon. Langyosan fogyasszuk!

  2. Leves – Tejszínes áfonyás hideg szilvaleves
    Hozzávalók 4 személyre:
    1 nagy házi szilvabefőtt a levével
    1 dl tejszín
    1 marék áfonya
    1 ek. barnacukor

    Elkészítés:
    A legegyszerűbb, mennyei gyümölcsleves – a szilvabefőtt levét kikeverjük a tejszínnel, esetleg 1-1 kanál édes vörösborral, és visszahelyezzük bele a szilvákat. Ha elég édes, az áfonyát alaposan megmosva nyersen is hozzákeverhetjük, ha savanykásabb, pár percig kis serpenyőben, fóliával lefedve pároljuk meg a barnacukorral.
    Hidegen szervírozzuk!

  3. Főétel – Bőrös karaj hagymás dödöllével, mézes szőlősalátával
    Hozzávalók 4 személyre:
    kb. 1, 2 kg csontos, bőrös karaj
    1 nagy fej vöröshagyma
    4-6 ek. mangalicazsír
    4 gerezd fokhagyma
    pár szem borókabogyó, só, törött bors
    6 dkg kolzsvári szalonna

    A dödölléhez:
    60 dkg burgonya
    Kb. 15 dkg liszt
    só, törött bors, friss rozmaring
    1 közepes vöröshagyma, pár kanál mangalicazsír
    A salátához:
    2 fürt szőlő vegyesen
    1 kovászos uborka
    1 ek. aszalt vörös áfonya, magvak vegyesen
    2 ek. méz, 1 ek. vörösborecet

    Elkészítés:
    A karaj bőrös részét beirdaljuk, a keresztirányú irdalásokba egy-egy vékony csík kolozsvári szalonnát teszünk. Sózzuk, borsozzuk, jéna itálba fektetjük. Mellé pakoljuk a negyedelt vöröshagymát, borókabogyót, fokhagymát, mangalicazsírt, fedő vagy fólia alatt 150-170 fokon kb. 2.5 órán át lassan sütjük. Ha annyira puha, hogy könnyedén elválik a csonttól, grill funkcióra kapcsolunk, és óvatosan ropogósra pirítjuk a tetejét.
    A dödölléhez a krumplit felkockázzuk, annyi sós vízzel öntjük fel, hogy éppen ellepje, és puhára főzzük. Krumplinyomóval, a víz leöntése nélkül összetörtjük, majd kanalanként adagolva hozzá a lisztet, alacsony fokozaton folyamatosan keverve addig főzzük, amíg nagyon sűrű, nyúlós masszát kapunk. Hagyjuk langyosra hűlni, teljesen össze kell állnia.
    Egy kis serpenyőben mangalicazsíron a finomra vágott hagymát kevés sóval halványra megdinszteljük. A hagyma nagy részét kiszedjük, két evőkanalat a zsírba mártogatva nagy nudlikat formázunk ki a masszából, és ezt a zsírban mindkét oldalán megpirítjuk. A végén rádobjuk a maradék hagymát, és aranyszínűre sütjük.
    A szőlőt megmossuk, igény szerint magozzuk, szeleteljük, a kovászos uborkát szintén felszeljük. A mázből, vörösborecetből dresszinget készítünk, ezzel bőven meglocsoljuk, magokkal, aszalt áfonyával megszórjuk.

  4. Desszert – Madeleine kávés cheescake krémmel töltve, pisztáciamorzsával
    Hozzávalók kb. 12-14 darabhoz (összesen 24-28 madeleine-hez): 10 dkg cukor
    10 dkg vaj
    10 dkg liszt
    1 kk. sütőpor
    1 rúd vanília kikapart magja
    1 tojás sárgája + 2 egész tojás

    A krémhez:
    100g natúr vajkrém
    2 ek. barnacukor
    1 tasak 3in1 kávé
    2 ek. erős presszókávé + a mártogatáshoz
    sós, pörkölt pisztácia, fekete csokoládé, kávészemek

Elkészítés:
A tojásokat és a sárgát a cukorral habosra kikeverjük. Hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet és a puha vajat, valamint a vaníliát is, és gépi habverővel alacsony fokozaton teljesen homogén masszává keverjük. Minimum egy, de inkább két órát álljon a hűtőben. Kivajazott, kilisztezett madeleine formába annyi masszát teszünk, hogy kb. a feléig legyen tele, akár segédeszközzel, de úgy helyezzük el a formákat, hogy egyenletesen terüljön el benne a massza, majd 180 fokon kb 8-10 percig (épphogy csak a széle legyen aranybarna) sütjük. Rácson kihűtjük. Ha az aljuk felpúposodott, éles késsel óvatosan egyenesre vágjuk.
Lefőzünk egy adag friss, erős feketekávét – 2 ek tűzforró kávéval kikeverjük az instant kávét, amíg teljesen fel nem oldódik. Ha kicsit kihűlt, a barnacukorral együtt a vajkrémhez keverjük, amíg egy tejeskávé színű, homogén masszát kapunk. Egy óráig hűtjük, majd a lapos felükkel kávéban megmártott madeleine-ek közé adagoljuk, porcukorral szórjuk, díszítjük.

Jó étvágyat kíván a Pannon Porcelán  csapata!

Akarsz-e játszani…?!

Sokan szerettünk gyermekkorunkban rajzolni, festeni, szőni, varrni, majd az évek múltával, felnőttként eltemettük magunkban ezeknek a csodákkal teli óráknak az emlékét, értelmét. Akik nem választják hivatásuknak valamely kreatív szakmát, igazán szerencsések, ha szabadidős tevékenységként helyet tudnak szorítani a napjukban ezeknek az alkotó folyamatoknak – és még szerencsésebbek, ha gyermekeik által kapnak egy lehetőséget arra, hogy újra belefeledkezhessenek a színek és formák varázslatos világába.

Mi, a Pannon Porcelánnál, azt valljuk, hogy legyen akármilyen gazdagon díszített egy darab, igazán élővé a tulajdonosa teszi. Tálainkat öltözteti a sok szeretettel készített, finom falat, bögréinket a reggeli kávék meghittsége festi, vázáink a megszokott fotellel, függönnyel lesznek az Otthon valódi díszei. Tárgyaink rólunk mesélnek, életünk néma szereplői, akiket szeretünk néha megszólaltatni…

Amióta egy nagyon kedves ügyfelünk elmesélte, hogy akkor négyéves kislánya azonnal “lecsapott” az általa vásárolt Fehér Tulipánt készlet mokkáscsészéjére, és nem hatott sem könyörgés, sem határozottság, onnantól fogva csakis a “szép bögréből” volt hajlandó inni, azóta lebegnek előttünk a képek, amik fotózásunkon alakot öltöttek, s ebben a posztban szerepelnek.

Onnantól fogva ugyanis ez a két csésze – a kicsi és a nagy – állandó szereplői lettek a közös időnek. Minden reggel és minden délután, óvoda után, ezekben gőzölgött az “anyakávé” és a “babakávé”. Ott voltak velük, amikor festettek, rajzoltak, gyurmáztak, varrtak, társasjátékoztak, vagy az őszi faleveleket, később a szállingózó hópelyheket nézték az ablakból.
Szépen, lassan a csészék finom fehér vászna megtelt a közös idő és a szeretet festette képekkel. Ez a két csésze lett a “csak mi”.

Posztunkban ezért egy igazán különleges receptet osztunk meg, ami biztos, hogy az egész család örömére szolgál a hétvégi időtöltésben.
Gyermekeinknek sem könnyű sokszor átállni a nyári kalandozások szabadságából az óvoda, iskola kötöttebb rendszerébe. Ha megtehetjük, legyen ez a hétvége a közös játéké! “Hagyjuk a dagadt ruhát másra”, ne süssük órákig a vasárnapi süteményt. Legyen most csak egy kis bolti csoki, drazsé, keksz, mókázzunk másképp a fazekak fölött!

S hogy mi is ez..
Ehető, de nem étel. Főzzük, de nem tálaljuk. És bár ehető, nyugodtan össze lehet fogdosni, senkinek nem megy el tőle a kedve.
Kedves követőink, vásárlóink – következzen hát kedvenc, ruganyos és szivárványszínes gyurmánk receptje!

Hozzávalók egy adaghoz ( bár hozzátesszük, érdemes rögtön duplával kezdeni!)
2 nagy bögre (kb. 2x3dl) finomliszt
1 bögre finom szemű tengeri só
2 bögre langyos víz
2 ek. étolaj
2 tk. citromsav

Színezéshez és illatosításhoz:
por-, vagy folyadék állagú ételfesték, Bolero italporok

Elkészítés:
A hozzávalókat öntsük egy vastagabb falú, nagy edénybe. A legnagyobb (legszélesebb) lángrózsán vagy a legnagyobb felületű főzőlapon, de alacsony fokozaton folyamatos keverés mellett kezdjük el főzni a masszát. Addig főzzük, ameddig már a szó szoros értelmében megáll benne a fakanál – vigyázzunk, nehogy bárhol lekapja az alját!

Amikor kész, azonnal vegyük le a tűzről. Hagyjuk langyosra hűlni, és osszuk annyi gombócra, amennyi színt szeretnénk (dupla adagból 8 színt szoktunk). Egyenként gyúrjuk át nagyon alaposan, és gombolygassuk meg az adagokat. Folyékony ételfestékkel a következőképpen járjunk el: egy külön pici tálban keverjük ki a kívánt színt, és amikor ez megvan, adjunk hozzá kiskanállal annyi lisztet,hogy az teljesen felvegye a folyadékot, így gyúrjuk össze a gombócokkal.

Legyünk türelmesek, kell némi idő, hogy teljesen homogén színeket érjünk el, de megéri, hiszen így a boltban, készen vehető gyurmacsodákkal megtévesztésig hasonló, de sokkal olcsóbb és alakíthatóbb házi gyurmát kapunk végeredményként! Ha elsőre nem a kívánt árnyalatot vagy intenzitást kapjuk, ne ijedjünk meg, bátran keverjünk még hozzá ételfestéket, de mindig ugyanezzel a módszerrel. Ha szeretnénk illatos gyurmát készíteni a kicsiknek, az ételfestékben oldjunk fel egy kevés instant üdítőital-port is. Itt arra figyeljünk, hogy ezek az italporok már színezéket tartalmaznak, vagyis pl. a körtés italport a zöldessárga színhez érdemes keverni, hogy harmonizáljanak egymással.

A gyurma nem túl finom, viszont az ehető hozzávalók miatt semmi baj nem történik,ha kis mennyiséget lenyelnek a gyerekek. Nem süthető, de levegőn hagyva fokozatos kiszárad és a színét veszti, ezért maradandó alkotásokat ne ebből tervezzünk, viszont fóliába tekerve vagy műanyag dobozban, hűtőben tárolva akár 1-2 hétig is gyönyörű  és puha marad, így ideális a legkisebbeknek is.

Önfeledt alkotást kíván a Pannon Porcelán  csapata!

Queen of the Bon’s

Számos tanulmány témája, hogy az általunk teremtett tárgyi környezet miképp hat vissza “a fogyasztóra’, azaz a benne élő, azt használó emberre. Munkahelyi vagy otthoni terek megtervezésekor nagyon fontos tudni, mely színek milyen érzetet erősítenek fel, milyenek azok a formák, anyagok, amelyek inspirálnak, élénkítenek, vagy éppen megnyugtatnak, lecsendesítenek.

A tárgyak hatnak a viselkedésünkre – egy finom porcelánból teljesen másképp fogyasztjuk el kávénkat, süteményünket – mozdulataink lassulnak, kecsesebbé, óvatosabbá válnak, kihúzzuk magunkat, aprókat kortyolunk, hosszasan élvezzük az ízeket. Regina szervízünk egy igazi Királynő – fenséges, és nagyon, de nagyon nőies – ékszerszerű, filigrán formáival kezünkbe simul, de sosem túl közvetlen, sosem közönséges. Vibráló aranyával oda-odakacsint, mégsem kacér. Szolgálja az ételt, mégis uralkodik rajta.



Posztunkban három mennyei édesség receptjét osztjuk meg, melyek minden otthoni receptgyűjteményben nagyon jó szolgálatot tesznek – gyorsak, egyszerűek, trükkösen finomak – két bonbon és egy klasszikus, melyek minden kávézást eseménnyé varázsolnak!

Szamócás Mini Ishler
Hozzávalók kb. 10 mini ishlerhez:
10 dkg vaj
15 dkg finomliszt
1 ek. nagyon finomra darált dió
5 dkg porcukor
1 kk. fahéj
1 tk. rum-aroma
A töltelékhez: 10 kk. epres desszerméz és 10 tk. szamócadzsem
A bevonatkoz: 15 dkg étcsokoládé, 1 tk. mangalicazsír, a tetejére dió vagy pisztáciabél

Elkészítés:
A hozzávalókat alaposan összegyúrjuk, kicsit pihentetjük, majd óvatosan kinyújtjuk, és közepes méretű pogácsaszaggatóval kis köröket vágunk belőle. 170 fokra előmelegített sütőben 5-7 percig sütjük. Amint picit elkezd barnulni a széle, azonnal vegyük ki!! Ha teljesen kihűlt, párosítsuk a köröket – az egyikre desszertmézet, a másikra szamócadzsemet kenünk, és összeillesztjük. Ha mind megvan, egy tiszta, száraz konyharuhával letakarva pihentetjük, hogy összepuhuljon – minimum 1-2 órát, de akár egy éjszakát is!

A csokoládét a zsíral együtt gőzfürdő fölött folyamatosan keverve megolvasztjuk, és megmártjuk benne az ishlereket, majd tetszés szerint díszítjük. Hűtőbe tesszük, amíg a csokoládé meg nem dermed rajta, és azonnal tálaljuk.

Mandulabonbon
Hozzávalók kb.20 bonbonhoz: 
15 dkg darált keksz
10 dkg darált mandula
10 dkg porcukor
7 dkg vaj
1/2 lime reszelt héja
1 tk. lime.lé
mandulaaroma ízlés szerint (kb. 4 ek. )
1 csapott ek. görög joghurt
A bevonathoz: holland kakaópor vagy olvasztott csokoládé

Elkészítés:
A hozzávalókat alaposan összegyúrjuk, és kis golyókat formálunk belőle. Ha profik szeretnénk lenni, tartsuk még kéznél a mérleget, és mérjük le a massza-darabokat, így pontosan egyformákat tudunk készíteni!
Hagyjuk 1-2 óráig állni, majd forgassuk kakaóporba vagy mártsuk meg olvasztott tejcsokoládéban.

Mákbonbon
Hozzávalók kb. 10 bonbonhoz:
7 dkg darált mák
5 dkg porcukor
10 dkg darált keksz
7 dkg vaj
1 tk. vilmoskörte aroma
1 bourbon vaníliás cukor
1 ek. tej vagy tejszín
A bevonathoz:
Fehér csokoládé vagy porcukor

Elkészítés:
A hozzávalókat alaposan összegyúrjuk, és kis golyókat formálunk belőle. Hagyjuk 1-2 óráig állni, majd forgassuk porcukorba vagy mártsuk meg olvasztott fehér csokoládéban.  

Jó étvágyat kíván a Pannon Porcelán  csapata!

Pavlova-láz

A Pavlova az a desszert, amit érzéseink szerint már nem is lehet fokozni – a legpuhább, legédesebb kényeztetés, a desszertek esszenciája  – lényegében habcsókban a hab.
A klasszikus változat elsősorban bogyós gyümölcsökkel készül, hiszen ezeknek friss, aromás, kissé fanyar íze remekül ellenpontozza az édes hab sűrű áradását.

Mi ezúttal egy rendkívül finom, mogyorókrémes változatot készítettünk el – a friss gyümölcsök érintése erről a kreációról sem hiányozhat természetesen, már a tálalás kedvéért sem – kollekciónk új darabjain megkapóan izgalmas látványban lehet részünk.

Nyári vasárnapok kávéja mellé kitűnő választás, hiszen a sütő sem csinál túl nagy meleget a konyhában, és maga a Pavlova habkönnyű, szinte csak egy ízlobbanás, anélkül fogyaszthatjuk, hogy eltelítene.

Mogyorókrémes Pavlova tortácska

Hozzávalók kb. 18-20cm tortához:
A habcsókhoz: 
5 M-es tojás fehérje
20 dkg porcukor
1 kk. keményítő
1 csipet só
2 csepp vaníliakivonat

A krémhez:
1 tasak Aranka főzés nélküli mogyorós puding
2.5 dl tej
5 dkg vaj
1 kk. Jamaicai rum aroma
1,5 dl tejszínhab vagy 1 tasak tejszínhabpor és 1.5 dl tej

A tálaláshoz:
4 érett füge
2 ek. eperdzsem
2 ek. tört mogyoró
A díszítéshez csokoládé, mogyorókrémes roletti, egész mogyoró, stb…

Elkészítés:
Mielőtt elkezdenénk a munkát, a sütőt előmelegítjük kb. 120 fokra.
Az öt tojásfehérjét a csipet sóval lágy habbá verjük, majd hozzáadjuk a keményítőt, az átszitált porcukrot, a vaníliakivonatot, és további 5-8 percig, magas fokozaton fényes, kemény habbá verjük.
A sütőbe jó minőségű, dupla sütőpapírt helyezünk, lehetőség szerint a sütő alsó fokozatára helyezzük a tepsit, és erre tornyozzuk a tojásfehérjét, hogy fölötte is elférjen még egy tepsi – ez védi meg attól, hogy megégjen a teteje.
Villával, kanállal vagy spatulával tetszőlegesen formázhatjuk a hatalmas habcsókot!

120 fokon folyamatosan ellenőrizve kb. 1-1 és negyed óráig szárítjuk-sütjük, majd nyitott ajtajú sütőben hagyjuk teljesen lehűlni.
A mogyorós pudingport a leíráson szereplő 3 dl tej helyett 2.5 dl tejjel megfelelően szilárd állagúra dolgozzuk ki gépi habverővel, amikor majdnem kész, hozzádolgozunk 5 dkg puha, lágy, de nem olvadt ír vajat és a kávéskanál rumaromát. Óvatosan a teljesen kihűlt pavlova tetejére kanalazzuk, majd ráöntünk még 1.5 dl felvert tejszínt is.

Hűvös helyen hagyjuk kissé összeállni (körülbelül fél óra), hogy szeletelhető legyen. Mozsárban tört mogyoró-reszelékkel, kávészórással, érett füge-szeletekkel és illatos eperdzsemmel szervírozzuk!

Jó étvágyat kíván a Pannon Porcelán  csapata!

Meggyvörös és Hófehér

Meggy, meggy, meggy…! Vörös, édes, lédús varázslat!
Aromás koranyári gyümölcsünk a desszertek igazi királynője –
a szakács, mint a karmester, hol egy kicsit “felhúzza”, hol tompítja hangszerének szólóját, így találja meg a meggy
tényleg minden műfajban méltó helyét.
Ezúttal egy könnyű muffint, egy ropogós rétest és egy habos krémlevest hoztunk Olvasóinknak, prezentálva a meggy – és természetesen gyönyörű, hófehér tányérjaink– ezer arcát.
Bízunk benne, hogy mindenki megtalálja saját, személyes kedvencét
erről a palettáról!

1. Mentás meggyleves stracciatella galuskával
Hozzávalók:
(magozva) 1 kg meggy
cukor ízlés szerint
1 szál citromfú
2-3 szál menta
1 tasak vaníliás cukor
Kb. 2 ek. liszt

A galuskához:
3 tojás fehérje
4 ek. finomra szitált porcukor
Fél tábla (kb. 5 dkg) fekete csokoládé
1 csepp vaníliakivonat

Elkészítés:
A magozott meggyet egy nagyobb edényben felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, felforraljuk. Amikor forr, hozzáadjuk a cukrot, és további 10 percig alacsony lángon főzzük. Ekkor a lisztből híg habarást készítünk, hozzákeverjük, hogy kissé krémesebb legyen, majd elzárjuk a lángot és beleforgatjuk a menta-, ill. citromfű ágacskákat, így hagyjuk teljesen kihűlni. (-ezeket tálalás előtt kivesszük, illetve a levest kedvünk szerint utána külön hűtőben tovább hűthetjük!).
A 3 tojásfehérjét kemény habbá verjük, óvatosan beleforgatjuk a szitált porcukrot és a finomra lereszelt csokoládét. Kanállal galuskákat formázva nagyon forró, de nem zubogó vízben, egyszer óvatosan megfordítva 2-3 percig melegítjük, épp csak annyira, hogy összeálljon, majd a hideg levesre emeljük.

2. Marcipános meglepetés
Hozzávalók egy rúd réteshez:
4 konyhakész réteslap
2 rúd étcsokoládéval bevont marcipán
(magozva) 0.5 kg meggy
7 ek. gríz
2 vaníiliás cukor
cukor ízlés szerint
1 ek. étolaj
A tálaláshoz olvasztott fekete csokoládé és pisztácia

Elkészítés:
A meggyet felengedjük annyi vízzel, hogy ellepje, felforraljuk, majd forrás után további 5-7 percig főzzük. Ekkor leöntjük róla a lé felét, és folyamatos kevergetéssel hozzáadjuk a cukrot és a grízt. Takarék lángon addig főzzük, amíg a gríz besűrűsödik, szinte megáll benne a kanál. Ha túl sok lé maradt rajta, akkor nyugodtan adjunk hozzá még egy kis grízt! Utána fedő nélkül hagyjuk teljesen kihűlni.
A réteslapok közé ecsettel kevés olajat oszlatunk, majd hosszában elosztjuk rajta a grízes meggyes töltelék felét. Ráfektetjük egymás után a két marcipán rudat, és rákanalazzuk a meggy másik felét. Óvatosan begöngyöljük, a tetejét is megkenjük olajjal, 160 fokon addig sütjük, míg halványbarna, ropogós lesz a teteje. Teljesen hidegen, óvatosan, éles késsel szeletelve forró csokoládémártással, pörkölt pisztáciával szervírozzuk!

3. Meggyes-csokis muffin
Hozzávalók 12 muffinhoz:
(magozva) 40 dkg meggy
1 tábla 70 vagy 80% fekete csokoládé
15 dkg marcipán massza
2 ek. holland kakaópor
3 tojás
10 dkg vaj
3/4 bögre cukor
1 bögre liszt
1/2 csomag sütőpor

A tetejére:
2 tojás felvert habja elkeverve 3 ek. átszitált porcukorral
vagy
1 tasak tejszínhabpor elkészítve
+ 1 kk. mandula aroma vs. pisztáciazöld ételfesték
Citromfű levelek
Pisztáciamorzsa

Elkészítés:
Sűrű masszát keverünk a hozzávalókból, beleforgatjuk a kis darabokra aprított csokoládét és a felezett meggyeket. A massza felét 12 egyenlő részre osztva a muffinpapírral bélelt sütőformákba osztjuk. A marcipánmasszából 12 kis golyót gyúrunk, ezeket ráhelyezzük a masszára, majd a maradék masszát ugyanígy elosztva 180 fokon tűpróbáig sütjük.
Ha langyosra hűlt, díszítjük. (tojásfehérjés díszítés esetén pár percre visszatesszük a még meleg sütőbe, hogy ‘megfogja’ a habot.).

Jó étvágyat kíván a Pannon Porcelán  csapata!